Ez a vége, ha tengerként kezeljük a Balatont

Ez a vége, ha tengerként kezeljük a Balatont

Kis mediterrán romantika Budapesttől egy órányira – ez a magyar tenger bemutatkozója 2020-ban.

Évtizedes kérdés, hogy mihez kezdjenek a vállalkozók a Balatonnal úgy, hogy fejlesztéseik egyszerre szolgálhassák az üzleti és a hétköznapi emberek érdekeit. Valahol mindannyian vágytunk már kedvenc városaink és partszakaszaink felújítására, tehát nem kérdés, hogy örülünk a beruházásoknak, ugyanakkor kritikával kell élnünk, mert sok esetben mintha ésszerűtlen döntések születnének a tervezőasztaloknál és a hivatalokban.

Legyalulni a kádári örökséget

Hogy vajon mit szólt a közvélemény az 1960-as – 70-es években lezavart betonozáshoz, arról ma már keveset hallani, sőt még csak nagyon nyoma se maradt az esetleges kritikáknak. Talán sokkal többen élték meg pozitívan az erőszakos turisztikai beruházásokat, hiszen 2-3 generáció egyszerre fedezhette fel a tó addig rejtett örömeit. A 2010-es években viszont jóval többet várnánk azoktól a kivitelezőktől, akik engedélyhez jutottak a romos vagy már elvadult területeken. Esély mutatkozott, hogy az új rendezéssekkel egy modern, de élhetőbb tópartot kapjunk, de ez látszólag kevésbé tud megvalósulni.

Ha már loft és luxus, akkor lehetne igényes

Sokak számára a legfájóbb fejlemény, hogy az új beruházások mintha külön-külön szájízek szerint valósulnának meg, gyakran látni például egymástól teljesen tájidegen épületeket egymás mellett a gipszkarton szorításában. “Ha már van pénz, telhetne stílusérzékre is…” – így az egyik strandoló Lellén.

Természetnek helye nincs

A buja nádasok, a mindent összepiszkító fecskék, az igénytelen récék és zümmögő bogarak egyszerűen nem férnek össze a levendulás teraszokkal és a mediterránnak szánt látképpel. A jegenyék és fűzfák alatt nehéz szépen tartani a füvet, a fényes homok pedig csúnyán mutat, mikor nádból kélt indákat sodor partra a víz. Amikor igent mondunk a kis magyar Adriára, azzal sajnos nemet mondunk a tó hagyományos természeti értékeire.

Lehetne ezt másképp? Írd meg kommentben!

Oszd meg másokkal is! <3

Hasonló tartalmak >>>

Hallhatatlan lehetett volna a 2020-as Régi nyár

Hallhatatlan lehetett volna a 2020-as Régi nyár

Szabadisóstón mérik a Balaton talán legjobb halászlevét

Szabadisóstón mérik a Balaton talán legjobb halászlevét

A Balaton 4 jellegzetes virágos növénye

A Balaton 4 jellegzetes virágos növénye

A balatonszéplaki strand elveszett romantikája

A balatonszéplaki strand elveszett romantikája